.
10:24

A válásról őszintén Palya Beával - 2. rész, vendég: Tatár Csilla

Hirdetés

Palya Bea Official

17023 feliratkozó

A válásról őszintén Palya Beával - 2. rész, vendég: Tatár Csilla

2018. november 21. 13:52
Megjelent Palya Bea új, Hazatalálok című albuma, melyen olyan egyetemes és nagyon is emberi témák kerültek központba, mint a párkapcsolati válság és annak kihatása a családi életre, az elválás-együttmaradás kérdése, vagy épp egy-egy nehéz élethelyzetekből való felemelkedés és újrakezdés lehetősége. De nem csupán 11 dal született meg, hanem a vágy is, hogy a zene műfaján túlra merészkedve, más formákban és felületeken is lehessen a dalok által felvetett témákról érdemi közbeszédet kialakítani. Ezt a célt szolgálja A válásról őszintén Palya Beával című három részes, beszélgetős mini videósorozat is, melynek az második részét látod. A felvétel során a meghívott vendégek Beával, valamint a moderátori szerepet betöltő pszichológussal, Herner Dorkával együtt beszélgettek saját válási folyamataikról úgy, hogy közben nem került terítékre és minősítésre a másik fél. Azt reméljük, hogy a dalok és a videók segíthetnek a hasonló élethelyzetben lévőknek a fájdalmak feldolgozásában és késztethetik a párokat saját kapcsolatuk átgondolására. Reméljük, mert hiszünk az őszinte történetmegosztás erejében. A mini sorozat második vendége: Tatár Csilla médiaszemélyiség. 2018 májusában készített Beával egy interjút, ebben mesélt először Bea saját válásáról. Már ekkor megfogalmazódott, hogy amikor eljön az idő, Bea hívja meg Csillát egy beszélgetésre. --- A videósorozatot készítették: Politzer Péter - rendező, vágó Herner Dorka - moderátor, szerkesztő Szigethy Márton - operatőr Zándoki Bálint - hangmérnök Oláh Zsófia - smink Horváth Rita - fodrász Ruha és styling Palya Bea kapcsán: Cselényi Eszter - celeni Menedzsment: Szalontai Anna - Palya Bea Production Kft. Az intro során Palya Bea Hazatalálok én című dalából hallható részlet. Kapcsolódó esemény: https://port.hu/esemeny/egyeb/palya-b... --- Köszönjük a vendégeknek a nyitottságot és a melegséggel teli beszélgetést! Köszönjük a kiemelt támogatást a Nemzeti Kulturális Alapnak és az Eisberg Hungary Kft.-nek! EISBERG - Saláta. Frissesség. Művészet. - www.salatazz.hu --- Közösségi elérhetőségek: Honlap: www.palyabea.hu Instagram - https://www.instagram.com/palyabea/ Facebook - https://hu-hu.facebook.com/PalyaBea/ @ 2018 Palya Bea Production Kft.

Hirdetés


Szólj hozzá