02:37

2021 EGYIK LEGJOBBAN VÁRT UNIVERZUMOS ESEMÉNYE (James Webb Űrtávcső)

[ TOP 5 ] MAGYAR

240000 feliratkozó

2021 EGYIK LEGJOBBAN VÁRT UNIVERZUMOS ESEMÉNYE (James Webb Űrtávcső)

2021. január 09. 15:47
A James Webb űrtávcső egy 6,5 méteres átmérővel rendelkező, infravörös űrtávcső, amely a valaha épített űrteleszkópok királya lesz, valamint a Hubble útodja. Nevét a NASA második főigazgatójáról kapta, akinek irányításával készültek fel a Holdra szállásra az Apollo-program keretében. A NASA 2008. július 10-én jelentette be, hogy a tervezés befejeztével megkezdték a távcső építését. Még ugyan ebben az évben el is készült az a 150 négyzetméteres árnyékoló fólia, amely a távcső tükrét a napsugárzástól fogja megvédeni. A távcső tömegét jóval könnyebbre sikerült kihozni, mert amíg a Hubble súlya 11,1, az utódé csak 6,2 tonnával rendelkezik. Viszont elsődleges arany bevonatú tükrének fénygyűjtő területe hatszor nagyobb lesz a Hubbleénél. Indítását először 2018-ra tervezték, de a teszteredmények többszöri analizálása, valamint a teleszkóp bonyolult összeszerelése miatt előbb 2019-re, majd 2020-ra tolódott. A mostani világhelyzet miatt nem sikerült elindítani 2020-ban sem, ezért a tervezett indítás jelenleg 2021 október 31-re van kitűzve. Az űrtávcső irányítását a NASA egyik űrközpontjából végzik, elkészítése pedig több mint 10 milliárd dollárt, vagyis közel 3 trillió forintot fog összesen felemészteni. Indulását követően hat hónapos ellenőrzési periódus után kezdi meg küldetéseit, amely legalább 5 évig fog tartani. A tervezettnél hosszabb működési időre lehet számítani, de ez a kérdés sokkal bonyolultabb mint a Földtől mindössze 560km távolságban található Hubble esetében. A Hubble alacsony Föld körüli pályáját könnyen elérheti bármilyen űrhajó, viszont a James Webb tőlünk másfél millió km távolságra fog elhelyezkedni, ahova karbantartó csoport küldésére nem lehet számítani. Az űrtávcső küldetése az első csillagok és galaxisok fényének keresése, melyek nem sokkal az ősrobbanás után keletkeztek. Továbbá a galaxisok kialakulásának és fejlődésének a tanulmányozása, a csillagok és bolygórendszerek kialakulásának megfejtése, valamint a bolygórendszerek, és az élet eredetének / kialakulásának a megértése. 2021 EGYIK LEGJOBBAN VÁRT UNIVERZUMOS ESEMÉNYE (James Webb Űrtávcső) Zene / Music: The Sky is on Fire - Ambient Music top 5 magyar univerzum top 5 magyar hubble top 5 magyar james webb top 5 magyar űrtávcső #top5magyar #univerzum


Szólj hozzá