Hirdetés

Mindenhonnan Az folyik


2019 szeptember 8. 07:00
Hirdetés

A héten került bemutatásra a nagysikerű Az második fejezete. Rengeteg beszámoló és kritika érkezett a filmről!

A 2017-es első fejezet minden elképzelést felülmúlóan teljesített a mozi kasszáknál ezáltal borítékolva a történet folytatását. Most újra borzonghatunk a “gyerekek kedvence”, Pennywise láttán, aki 27 év után visszatér Derry városába. Az első fejezetben megismert gyerekek immár felnőttként térnek vissza a gonosz sújtotta kisvárosba, hogy újra felvegyék a harcot az emberevő szörnyeteg ellen. E küzdelem során pedig nem csak a lénnyel kell megküzdeniük, hanem saját démonaikkal is. Így ebben a filmben, akárcsak az előzőben ismét nagy szerepet kap a dráma, megspékelve horror elemekkel. Utóbbiból most jóval többet kap a közönség, illetve némi humort is csempésztek az ijesztegetések és drámázások közé, de mindezek ellenére igencsak megoszló a vélemény a film sikerességét illetően. 

A kritikusok megegyeznek abban, hogy az előző fejezet jobban sikerült. Ezt legtöbben annak tudják be, hogy a gyerekek által megformált karakterek szimpatikusabbak voltak, jobb volt köztük a kémia, érdekesebb volt a korszak (‘80-as évek hangulat). Emiatt a jelenlegi résznél sok néző kedvencévé a flashback jelenetek váltak, ahol viszontláthatjuk a Vesztesek Klubjának fiatalkori tagjait. A legnagyobb visszhangot a játékidő kapta, ami nem kevesebb mint 169 perc és ezzel a film minden idők egyik leghosszabb horrorfilmje lett. Szinte minden beszámoló megemlíti, hogy túl hosszú az alkotás és emiatt előfordulnak unalmas és elnyújtott percek a filmben. Emellett vannak, akik a CGI-t bírálják, illetve az ijesztgetések kivitelezését. És vannak, akik mindezek ellenére is élvezhető és jó alkotásnak tartják az Az második fejezetét. Az alábbi videókból kiderül, hogyan fogadta a GameStar és IGN szerkesztősége, illetve a Videodrome filmes csatorna a vérengző bohóc újabb kalandjait, illetve néhány érdekes tényt is megtudhattok a műről.

GameStar Hungary

IGN Hungary

vDrome

IGN Hungary

vDrome



Szólj hozzá